Betöltés...
Aktualitás dátuma: 2015-12-05 14:00

Folytatódik a „Magával ragadó kastélykertek, kastélyparkok” sorozatunk, melyben most az angol kerteket ismerhetjük meg közelebbről.

A 18. században, a hajózás tökéletesedésével, az angolok távoli tájakra is eljutottak. Megismerték a Távol-Kelet és más egzotikus tájak növényvilágát. Minden egyes visszatéréskor rajzokkal, herbáriumokkal mutatták be, miket is láttak. Így kezdődtek el a trópusi növényvilág különleges egyedeinek honosítási kísérletei a főúri kastélyok télikertjeiben, illetve a mérsékelt égövi, szubtrópusi tájak növényeinek importja a gazdag főúri és nagypolgári kertekbe. A honosítás azonban nem volt egyszerű feladat. Voltak kudarcok és sikerek is. Utóbbi esetben számtalan érdekes és új lombhullató, valamint örökzöld növények telepedtek meg Európa szerte. Ez eredményezte, hogy az emberek ismét felfigyeltek az érintetlen természet szépségére és harmóniájára. A 18. század közepén számos beszámoló jelent meg a Távol-Kelet kertjeiről, melyekből kiderült, hogy a természet utánzása helyett annak karakterisztikus és metaforisztikus ábrázolását, valamint harmóniáját helyezték előtérbe. Ez óriási lökést jelentett a kertépítészetben. Ugyanis kiemeli a változatosság fontosságát, ami egyaránt vonatkozik a növényfajok és a különböző motívumok sokféleségére. Ezek azonban nemcsak elméleti megállapítások voltak, hanem később a leírtakat a gyakorlatban is megvalósították.

Így alakult ki tehát az angol tájképi kert, melyet a kínai (távol-keleti) ráhatás miatt kezdetben angol-kínai kertnek is neveztek.

A 18-19. században megváltozott tehát a hagyományos, klasszikus kertépítés és megjelentek az első angolparkok/angolkertek. A képi megjelenítésében tükröződött az angol tájképfestészet, amely a természetesség művészi szépségét ötvözte a népművészet hatásaival. Ezért gyakran a tájképi kert kifejezést is használjuk. A tájba illeszkedő kert a romantika jegyeit hordozta magában, melynek kialakításánál hangsúlyt helyeztek a szabálytalan, véletlenszerűnek látszó elemekre. A természet és az esztétika harmóniájával a britek egy olyan helyet szeretettek volna létrehozni, ami felülmúlja a természetet, és az ember szinte elvész az Elysiumban, vagyis a görög mitológia mennyországában. A kert egy olyan területet foglal magában, amely úgy van beültetve szép fákkal, díszcserjékkel és virágokkal, hogy a növények elrendezésében semmilyen szabályosság ne legyen. Ez a barokk kertnek teljesen az ellentéte, ugyanis az utóbbi kialakításának legfőbb tulajdonsága a rend. Itt a virágokat azonban sosem ültetik ágyásokba, hanem elszórtan díszítik a gyepet. Az angolkertben az utak vonalvezetése nem szabályos, itt-ott pedig útvesztőket is találunk. A fákat ligetszerű csoportokban vagy nagyobb, gyepes területeken egyenként ültetik. A kertek szépségét még inkább emelik a kisebb tavak, a kerten átfutó patakok. Jellegzetes fái között megtaláljuk a honi fákat és cserjéket, de mindemellett előszeretettel ültetnek importált díszfákat és díszcserjéket, így például platánokat. Korábban a vadaskerteket is angolkertnek nevezték. Ennek az volt az oka, hogy az angol vadaskerteket alakították át szép tájakká. Az angolkertek tíz legkedveltebb virágai a következők: rózsa, levendula, harangláb, szarkaláb, gólyaorr, gyűszűvirág, pünkösdi rózsa, szegfű, nőszirom és a puszpáng.

A parkok kialakításánál tehát kerülik a geometriai kompozíciókat, az egyenes vonalvezetést és hiányoznak a fő-és melléktengelyek is. Az angolkert, vagyis az új irányzat egyik megalapítója William Kent (1685-1748) volt. Kent a tájat festménynek tekintette, számára a hangulat megteremtése volt a legfontosabb. Kedvelte a fények és az árnyak játékosságát. Legismertebb parkjai közé soroljuk a Stowe-t, Rousham-ot vagy a Chiswich House-t. Véleménye szerint a természet nem kedveli az egyenes vonalakat, és az angolkert pontosan a geometrikus szabályozottság felett alkotott diadala.