Betöltés...
Aktualitás dátuma: 2015-12-05 14:45

Régi időkről hallva nehezen tudjuk elképzelni, milyen kevés figyelmet fordítottak eleink a testi tisztaságra. Ma már a civilizált világban természetes, hogy az alapvető személyes higiénia elengedhetetlen az egészséghez. De nem gondolták ezt mindig így. A tisztálkodás a történelmi korok során nagy változásokon ment keresztül. E tekintetben nem sok kivetnivalót találhatunk az ókori római, görög vagy zsidó emberek életében. A zsidóknál inkább a valláshoz kötődött a rendszeres mosakodás, a rómaiak viszont ennél hiúbbak voltak: a férfiak körében is divat volt a test szőrtelenítése, a rendszeres fürdés. A tehetősebbek saját házuk körül medencéket is építettek, ahol a férfiak és a nők együtt is élvezhették a fürdőzést. A görögök az újszülötteket is megfürdették, ami ekkoriban nem volt elterjedt szokás, sőt náluk a templomokba sem lehetett piszkosan belépni.

A magyar nép köztudottan tiszta nép volt. Már a nomád magyarság körében is divattá vált fürdősátor felállítása a táborban. Egy 1015-ből származó adománylevélben már szó van a pécsváradi bencéseknél lévő nyilvános fürdőről is. Ezután Esztergomnak és Győrnek is lett saját fürdője, a török idejében 9 ilyen helyet jegyeztek fel. A mai Gellért fürdő helyén a szegények fürdője állt, a Rudas pedig az előkelőké volt. A középkori várakban dézsákban és fából készült kádakban tisztálkodtak az emberek. Ezeknek a szokásoknak azonban a pestis és a szifilisz véget vetett. Az emberek azt gondolták, hogy ezeket a járványokat a víz terjeszti, s ezáltal a tisztálkodás háttérbe szorult egészen a 19. századig. Magyarországon is elrendelték a fürdők bezárását a fertőző betegségek megfékezése érdekében. De nemcsak hazánkban szorult háttérbe a tisztálkodás, hanem más országokban is. Azt is mondhatnánk, hogy Európai higiéniai mélypontja a 17-18. század volt, tehát a barokk időszaka. Egyes feljegyzések szerint a francia köznép évente egyszer fürdött meg, de az előkelők, sőt a francia királyok is híresen ápolatlanok voltak. Az uralkodó és az őt körülvevő arisztokrácia számára többet számított a higiéniánál a külső megjelenés. Jelentős összegeket költhettek ruhára, ékszerekre és egyéb csecsebecsékre. A nők és a férfiak hatalmas meleg, tornyos parókája, melynek alakjáról és színéről meg lehetetett különböztetni rangjukat, gyakran takart rejtegetnivalót. A hatalmas méretű paróka alatt kínzó kis lények, a tetvek miatt gyakran borotválták kopaszra fejüket mind a gyengébb-, mind az erősebb nem képviselői. E mellett divatba is jöttek az arany vagy elefántcsont hosszú pálcikák, amelyek a tornyos, álhajas frizurák alatt megbújó tetvek terelgetésére szolgáltak. A paróka használata 1673-tól terjedt el, ekkor tette fel először ugyanis XIV. Lajos, a Napkirály. A tisztálkodás elhanyagolása miatt nem véletlen, hogy olyan népszerűségnek örvendtek a legkülönfélébb kölnik és parfümök. Ekkor válnak igazán népszerűvé a keletről hozott, de olykor émelyítő illatú illatszerek: gyöngyvirág-, nárcisz, citrom-, pézsmaolaj. De megemlíthetjük az arcpirosítókat és a festékeket is, melyeket vastagon kentek magukra a hölgyek, akik gyakran félnapokat is eltöltöttek a toalettasztal előtt, hogy különböző szépítőszerekkel pótolják mindazt, amit a természet nem adott meg nekik. D a polgárok sem voltak tisztábbak, vagyis mondhatnánk azt, hogy az egyre fejlődő civilizáció nem volt egyenes arányosságban a higiéniával és a tisztálkodással. A szappan használata sem volt mindennapos: bár Franciaországban működött szappanfőző üzem, az állati zsírból és gyógynövényekből készült kicsi szappan mégsem volt az igazi, s a habzásuk össze sem hasonlíthatók a maival. A franciák tisztálkodásával kapcsolatban számos anekdota is született. Egyes feljegyzések például azt állítják, hogy XIII. Lajos király lábát életében először 6 évesen mosták meg. Egy másik mendemonda szerint a francia király fénykorában a versailles-i kastély egy rég lezárt szobáját felnyitották, s találtak venne egy akkoriban merően szokatlan tárgyat: egy fürdőkádat. A történet csattanója az, hogy állítólag a királyi udvartartásban élő nemes arisztokrata nők és férfiak közül egyikük sem megmondani, hogy mire is való az a tárgy. A történetvalódiságát ellenőrizni nem tudjuk, viszont elgondolkodtató, ha csak a tisztálkodási szokásaikra gondolunk.

A francia szokásokhoz képest a mi magyar főuraink, polgáraink, jobbágyaink rendkívül tisztának tarthatók. A vizekben, gyógyvizekben gazdag Magyarországon bizony hosszú hetek eltelhettek két fürdőzés között a főurainknak, a hajmosásra pedig nagyon nehezen, több hónapos szünet után, nehéz szívvel szánták rá magukat. Természetesen a rizsporos parókák, s  az alattuk lévő élősködők nálunk sem voltak ismeretlenek a főúri világban. Érdekesség, hogy a 17. század végén a magyar könnyűlovasságon belül is igyekeztek megfékezni az élősködők elterjedését. Előírták nekik, hogy hajukat fekete szalaggal fogják össze, majd hetente legalább kétszer bontsák ki és fésüljék át alaposan. Ebben az időszakban a fehérnemű viselése is ritka volt, inkább az 1750-es években terjedt el először a férfiak körében, váltására azonban az időnkénti” a megfelelő szó. Egyes feljegyzések szerint az 1600-as években élő Bethlen Miklós (1642-1716) magyar főúr 25 évig nem mosták meg a haját, arcát mosás helyett kéthetente borotválták, lábát pedig egy-kéthetente tisztította meg.  A társadalmi rétegek szokásai között jelentős különbségek mutatkoztak nálunk is. A parasztság, követve az európai trendet ősztől tavaszig nem fürdött meg, máskor is inkább száraz mosdást műveltek, vagyis a lehető legkevesebb vízzel oldották meg. A lényeg tulajdonképpen az volt, hogy a látható testfelületek a tiszta hatást érzékeltessék.

Európa szerte nagy problémát jelentett az is, hogy az emberek az éjjeliedények tartalmát, az utcára ürítették. Ezek után el lehet képzelni, hogy mi mindenbe léphetett bele az ember a nyílt utcán, ha nem figyelt oda. Habár már az 1500-as évek végén feltalálta Sir Harlington a vízöblítéses WC-t, használata csak jóval később, a 18. század végén terjedt el a tehetősebbek körében. A tisztálkodás forradalma a barokk korszak után, az ipari forradalommal kezdődött a 19. században.